Motoros túra Szlovéniába a Bledi-tóhoz
(2012. július 27-29., péntek-vasárnap)

Az év egyik legjobban várt hétvégéje az, amikor bekapcsoljuk a GPS-t, lehajtjuk a sisak plexijét, beindítjuk a motort, egyesbe tesszük, és elindulunk a szlovéniai Bledi tóhoz. Már harmadszor vettük célba ezt a gyönyörű vidéket, ezennel összesen 12 motorral.

Július 27. péntek, az első nap.

Pénteken reggel 8-kor indultunk az M1-M7 autópályák kivezetőjétől, noha a közel 1400km-es túra alatt 1 métert sem vezettünk fizetős útszakaszon. Abban, és az alkohol- és cukormentes, ízesített sörben nem sok élvezetet találni. A motorok között volt túra, naked, sport-túra, de még sportmotor is! A CBR600RR-rel ráadásul egy hölgy, a mi Barbink jött a boltból, akit emiatt egybehangzóan kikiáltottunk a túra hősének. Le a sisakkal előtte!

A kávé-reggeli-cigi pihenőcsomag után Székesfehérvár-Tapolca-Lenti irányban hagytuk el az országot, szigorúan óránkénti megállással. És ezzel el is árultuk a hosszú motoros túrák titkát! Tapasztalataink szerint 60 percenként egy megálló csodákra képes. Ha mindegyiken fogyasztunk egy-egy kávét, az nem különben! Mi inkább a vizet ajánljuk. Visszatérve a túránkhoz, Magyarországon még nem akadt annyi látnivaló, az izgalmak a határon és Mariboron túl kezdődtek. Persze azok, akik ritkán járnak külföldön, rögtön az első szlovéniai kilométereken meg fognak döbbenni! A természeti adottságok még ugyanazok, mint nálunk, valahogyan mégis sokkal szebbnek tűnik minden. Olyan, mintha megtöltenék színekkel a tájat, a szemetet, a koszt, a rendezetlen udvarokat, a kerítéseket meg egész egyszerűen kiretusálnák. Aztán Maribor után, amikor elértük a hegyeket és egyre magasabban jártunk a tengerszint felett, újra megdöbbenünk. Olyan látvány tárult elénk, ami itthon csak a Kékes csúcsán vagy az igényesebb külföldi képeslapokon látható. Ez a nagyszerű a túrázásban: jól lakik az ember szeme és olyan emlékekkel töltődünk fel, amikkel mindannyian kicsivel többek leszünk.

Ügyeltünk rá, hogy a kötelező megállóknál legyen mit nézni. Motorosként a kiváló minőségű utakat kell figyelnünk, a tájat alaposan megvizsgálni, megérinteni csak ilyenkor, a nyeregből leszállva lehet. Olyan tiszta vizű tavak, patakok szegélyezték az utunkat ezen a napon, olyan elképesztő panorámát alkotó hegyláncok, olyan friss levegő, amire muszáj áldozni néhány nyugodt percet. Sőt, akár órát is. Erre is volt lehetőségünk, hiszen a végállomásunk a gleccservájta Bledi tó, ahol körül-belül este 7 és 8 között foglaltuk el a szállásunkat.

Július 28. (szombat), a második nap.

A második nap az élményekről szólt. Kifejezetten olyan utakat választottunk, ahol élvezet a motorozás és olyan úti célokat, hol garantáltan leesik az ember álla a látványtól. A Bledi tótól indulva meghódítottuk a Triglav hegységet, ahová megszámlálhatatlan sok hajtűkanyar vezetett fel, némelyik macskakővel rakva. Igazi motoros paradicsom ez, a busszal érkező turistákat leszámítva szinte mindenki két keréken jött fel oda. És nem csak motoron, hanem kerékpáron is! Leírhatatlanul izzasztó volt őket nézni, pedig a hóhatárt is átléptük. Legalább is tavaly tudtunk csinálni hószívet, most több mint 20 fok fogadott minket. Kávé után lecsorogtunk a hegyről és Tarvisio felé vettük az irányt, de előtte még közvetlenül a határ után megálltunk egy tradícionális ebédre a festői szépségű Lago del Predil tó partjánál. Igyekeztünk igazi olasz ételeket választani az étlapról, de a menü csak olaszul és németül értett és a pincérnél sem volt jobb a helyzet. Kézzel-lábbal sikerült valami olyasmit kérni, amire gondoltunk.

Teli hassal még mélyebbre vetettük magunkat Olaszországba. A terv az volt, hogy Tarvisio után Bled felé visszatérünk Szlovéniába, de még nem a szállásra, hanem a tőle kb. 50 km-re délebbre fekvő Bohinj tóhoz. Sajnos mindezt beárnyékolta egy baleset, aminek olasz korház lett a vége. Az egyik túrázó egy kanyar után ráfutott egy másikra és bár a tempó nem volt nagy, de szerencsétlen módon a vezető lába beszorult a két motor közé, és az utángyártott kipufogójának a rosszul megtervezett hővédő lemeze átvágta a csizmáját és megsértette a lábát. Egy kicsit mindenkit megrázott az eset, ezért a Bohinj tó átcsúszott a következő napra.

A nagy ijedtségre szép nyugodtan visszavezettünk a szállásra, majd visszajöttünk a kórházba szállított társunk motorjáért. Ha úgy vesszük, a többieknek végül is jól alakul a nap második fele. Maradt idő pihenni, sétálni, felfedezni a Bledi tavat. Sőt mi több, fürödtünk is egyet az átlátszó, kb. 19 fokos vízben. Aki pedig még nem volt itt, megnézhette a tó melletti hegyfalba épített, 1000 éves várat. Maga az építmény negyed óra alatt körbejárható, de az onnan elénk táruló látványt legalább fél óráig kell emészteni. Főleg azért, mert 8 euró a belépő. A nap végét inkább nem részletezzük. Annyi elég, hogy elég sokat nevettünk.

Július 29. (vasárnap), a harmadik nap.

Mivel az előző napból kimaradt a Bohinj tó, ezért ezzel kezdtünk. Noha ez kb. 100km-rel megnövelte a napi távot, nem hallottunk panaszt érte. Hazafelé természetesen nem ugyanarra mentünk, mint amerre jöttünk az első napon. Szlovániát a lehető legrövidebb úton elhagytuk és onnantól egészen a magyar határig Ausztriában motoroztunk. Tökéletes koronája volt ez a szakasz három napnak. Nem sokkal a szlovén határ után ugyanis 40-50km kanyarrengeteg fogadott minket hegyre fel, le és utána újra fel. Forgalom alig-alig volt, az út minősége és az időjárás pedig -már unalmas leírni, de- kifogástalan.

Továbbra is betartottuk a 100 kilométerenkénti megállót, nagy szükség volt erre ezen a napon. Sokat kellett mennünk és az estebédet már Magyarországon akartuk elfogyasztani a rönöki Székely Tanyán. Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy az autentikus vidéki-magyar csárda az ország egyik legfinomabb fogadója. Isteni finom a savanyúság, a levesek és főételek, a briliáns desszertekre pedig már nem is marad szusz, akkor nagy adagokat adnak. Mindenképpen próbáljátok ki! Üröm az örömben, hogy szó szerint az előétel és a főétel között, elkapott minket a vihar, ami a sógoroktól jött és szinte az egész országra lesújtott az este. Hihetetlen erős szél fújt, az ég feketére váltott és ömlött az eső. Mire befejeztük az utolsó kávét is, a szél alábbhagyott, de az eső még úgy 250km-en keresztül kísért minket. Hogy ne legyen egyszerű a hazamenetel, az egyik motorból még a benzin is kifogyott. A kút nem volt túl közel, az eső esett, nem hiányzott senkinek, de legalább van mit mesélni.

Reggel 8-kor indultunk és úgy este 10-re értünk haza. Senkit sem kellett altatni, jó hosszú nap volt, de talán az egyik legjobb. Annyira jól érezte magát a csapat, hogy komoly az elhatározás egy újabb túrára szeptember elején a híres-neves Grossglocknerhez.